Példaértékű munkásságok az emberi jogok területén.

Tudtad?

Eleanor Roosevelt (1884-1962)

Mindannyian ismerjük a nevét.
Viszont talán kevesebben tudják azt, hogy ő játszotta a legnagyobb
szerepet az 1948-as , a szabadságjogokat meghatározó okiratnak,
az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának összeállításában.
Ezt a Nyilatkozatot mindig is az ő művének fogják tekinteni.

Tette mindazt amit tett, egy olyan korban, ahol az asszony „helye”,
leginkább még a konyhában volt.

„Anna Eleanor Roosevelt az ország egyik legbefolyásosabb családjába
született 1884. október 11-én.
Apai nagybátyja Theodore Roosevelt, az Egyesült Államok huszonhatodik
elnöke volt. Szüleit korán elveszítette,
őt és két öccsét anyai nagyanyja és magántanítók nevelték. Tizenöt
éves korában egy neves angliai intézetbe került,
ahol a lányokat haladó szellemű oktatásban részesítették, megtanítva
őket arra, hogyan legyenek függetlenek és politikailag nyitottak.
Az alapvetően csendes és szerény lány személyisége itt kezdett
kibontakozni. Tizennyolc évesen tért vissza New Yorkba.
Szociális érzékenysége ezekben az években már megmutatkozott: gyakran
végzett önkéntes munkát a friss bevándorlók körében,
és csatlakozott egy New York-i szövetséghez, mely a nők és gyermekek
embertelen munkakörülményeit hozta nyilvánosságra.”
/ forrás: hetek.hu/

1905.ben lett Franklin Delano Roosevelt felesége, és teljes mértékben
a köz szolgálatába állította magát.
Mire first ladyként a Fehér Házba került már régóta az emberi jogok és
a társadalmi igazságosság kérdéseivel foglalkozott.
Tevékenységét minden ember érdekében végezte, az afrikai-amerikaiak, a
világválság időszakának munkásai és a nők egyenjogúságát hirdette.
Ezzel ráirányította a figyelmüket az ügyükre és arra ösztönözte őket,
hogy küzdjenek érte.

Férje halála után, Harry Truman elnök 1946-ban, Eleanor Rooseveltet
nevezte ki az USA  ENSZ- küldöttévé.
Az Emberi Jogok Bizottságának vezetőjeként nagy szerepe volt az Emberi
Jogok egyetemes Nyilatkozatának megfogalmazásában.

A Nyilatkozatot az ENSZ Közgyűlésének a következő szavakkal adta át:

” A mai napon egy olyan esemény küszöbén állunk, amely mind az
Egyesült Nemzetek Szervezetének éltében,
mind az emberiség életében hatalmas jelentőséggel bír. Nagyon is
lehetséges, hogy ez a nyilatkozataz egész emberiség nemzetközi Magna
Chartájává fog válni.”

Elszántan hitte, hogy az ENSZ majd segít elhozni egy szebb világot.

Hatvannyolc évesen lemondott posztjáról, és utazgatni kezdett, és
előadásokat tartott szerte a világon.
Utolsó éveiben visszavonult, bár otthona mindig nyitva állt barátok,
unokák, politikusok és váratlan látogatók számára.

Munkásságának, tetteinek hatása jelen van sok ország alkotmányában és
olyan nemzetközi törvényekben is,
amelyek ma az egész világon védik a férfiak és a nők jogait.

Láthatod, hogy egyetlen ember ösztönzésére, aki rávilágít a
hiányosságokra, milyen hatás érhető el.
Az a feladatunk, hogy ráirányítsuk a figyelmet az emberi jogok
területén még mindig létező hiányosságokra,
hogy egyénenként és együtt is betartsuk és betartassuk alapvető jogainkat.

Hozzuk el együtt azt a szebb világot!

„A nagy emberek eszmékről beszélnek, az átlagos emberek dolgokról, a
kis emberek pedig más emberekről .”
/ Eleanor Roosevelt /

Bencs Zsuzsanna