Wiesel Elie ( 1928 – 2016 )
„A szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közöny.”
/ Wiesel Elie /
Tudtad?
Az 1986-os Nobel-békedíjat az alábbi indoklással vehette át:
„Az egyik legfontosabb vezéralak és szellemi vezető azokban az
időkben, amikor az erőszak, az elnyomás és a fajgyűlölet rányomta
bélyegét a világ arculatára”.
Wiesel Elie (eredeti nevén Eliezer) Máramarosszigeten született 1928.
szeptember 30-án zsidó nemzetiségűként és román állampolgárként.
Anyanyelvének a jiddis számított, otthon is jiddisül beszéltek, de az
emberekkel való érintkezésben használták a magyar, német és román
nyelvet is.
Máramarossziget akkor a Nagy Román Királysághoz tartozott. Az ott élő
magyarul beszélő lakosok a várost csak „Szigetként” emlegették.
Középiskoláit magántanulóként végezte, Szigeten és Debrecenben vizsgázott.
Az északkelet-erdélyi kisvárosból tizenöt évesen, 1944-ben deportálták
egész családjával. Megjárta a birkenaui, az auschwitzi, a monowitzi és
a buchenwaldi haláltáborokat.
Anyja és nővérei gázkamrában, apja a buchenwaldi haláltáborban halt
meg. Ő túlélte a koncentrációs táborok szörnyűségeit,
és ettől kezdve az irodalom eszközével a lelkiismeret ébrentartója
lett. Több könyvben, esszében, novellában és drámában írja meg annak a
kornak a borzalmait.
A második világháború után Párizsban telepedett le és az ott eltöltött
tizenhat év alatt megbecsült helyett vívott ki a francia irodalomban.
1961-ben az Amerikai Egyesült Államokba költözött, ahol két év múlva
megkapta az állampolgárságot.
1972-től a Nem York-i City College tanára, majd 1976-tól a bostoni
egyetem humán tudományok professzora. A Holocaust Emlékbizottság
elnökévé választották.
1964-ben látogatott el először szülővárosába (amely több művében
mitikus jelképként szerepel), ahová később még többször visszatért.
2002-ben máramarosszigeti szülőházában Holokauszt Múzeum létesült,
amit Elie Wiesel avatott fel.
Nagyon sok előadást tartott és a fajgyűlölet elleni küzdelem
fáradhatatlan alakja volt.
Részletek a nepszava.hu egy régebbi cikkéből:
„Elie Wiesel jelentősége, ugyanúgy mint Kertész Imréé, abban testesült
meg, hogy egész életművével azon volt,
a holokauszt apokalipszisét az emberiség „kollektív emlékezetébe”
vésse. Elie Wiesel elvégezte, amit Auschwitz rábízott:
az ő tudósítása volt az, amely először átütött, célba ért, és képes
volt „kollektív” emlékezetté tenni az Auschwitz-tapasztalatot.
Egész életét a holokauszt-emlékezetnek, s az ezzel ezernyi szállal
összefüggő ügyeknek szentelte.
A július 2-án 88 évesen meghalt íróra egy régi interjú felidézésével emlékezünk.
1986-ban Elie Wiesel kapta a Nobel-békedíjat. Az első író, aki ebben a
megtiszteltetésben részesült a díj 1901-es alapítása óta.
Ő „a fájdalom, a remény és a megbékélés írója” – ahogy François
Mitterrand nevezte.
A Nobel-békedíj hírének másnapján az egykori francia elnök a következő
szavakat táviratozta az USA-ban élő, francia nyelven alkotó írónak:
„Az ön műve egy ima a békéért, s az emberiségben való hitért. Segít
bennünket a reménykedésben.
Az életét a háborúk, a fanatizmusok és a szenvedések elleni
küzdelemnek szentelte, valamint a közöny eloszlatásának, amely
körbevesz bennünket.”
(…)
Részletek egy interjúból:
„- Nem ismerem a jelenlegi Magyarországot – kezdte a beszélgetést
franciául, azon a nyelven, amelyen árnyaltabbul tudott fogalmazni.
– Meggyőződésem, hogy ma gyökeresen más, mint amelyre gyermekkoromból
emlékszem, s amely végül is hontalanná tett.
Soha nem felejtem el a napot 1944 nyarán, amikor két magyar tiszt,
néhány órával a bevagonírozás előtt, a papírkosárba hajította a magyar
állampolgárságomat tanúsító okiratomat.
1963 januárjáig, amíg meg nem kaptam az amerikai állampolgárságot,
„menekült” volt a státusom. Szeretném mihamarabb megismerni az új
Magyarországot.
Szeretnék ismét eljönni Budapestre, találkozni itteni költőkkel,
írókkal, művészekkel és Scheiber Sándor, a nemrégen elment, nagy hírű
tudós tanítványaival, örököseivel.
Ő a barátom volt, meg is látogattam 1984-ben. Egy röpke sabbatot
töltöttem Budapesten, szóltam is néhány szót a Scheiber Sándor vezette
szeminárium péntek esti összejövetelén.
(…)
Jelenleg a világ tele van nyomorúsággal, gyűlölettel, erőszakkal, s
csoda lenne, ha mindez megszűnne. Tehát itt az idő, hogy elkezdjek
hinni a csodában.
De nem az az ember vagyok, akinek az életét, a nézeteit megváltoztatja
egy kitüntetés. Továbbra is teszem a dolgom. Írok, tanítok.
Segítek, ahol tudok. Író lévén a szavakkal. Az emlékezés, a
tanúskodás, az örök emberi törvényekre figyelmeztetés szavaival.
Annak ellenére, hogy mint zsidó ember mélyen el vagyok kötelezve a
zsidóságnak, a zsidó tradícióknak, emlékezetnek;
nemegyszer megpróbáltam tanúsítani, hogy hasznossá válhatok a nem
zsidók ügyében is.
A szavak nem zárhatnak falak közé; épp ellenkezőleg, élő gesztusokat
képviselnek, amelyek közel hozzák az embereket egymáshoz.
A szavak felelősséget hordoznak, amelyeket az emberiség érdekében kell
fölhasználni. Nem a harag tüzét ébreszteni, hanem oltani velük.”
/forrás: nepszava.hu /
Magyarul megjelent művei:
Az éjszaka; ford. Balabán Péter; Láng, Bp., 1990
Az eskü; ford. Dezsényi Katalin; Európa, Bp., 1990 (Európa zsebkönyvek)
Egy meggyilkolt zsidó költő Testamentuma; ford. Péter Éva; Esély
Könyvklub, Bp., 1995
Minden folyó a tengerbe siet; ford. Péter Éva; Esély Könyvklub, Bp., 1996
A hajnal. Elbeszélés; ford. N. Kiss Zsuzsa; Ulpius-ház, Bp., 2001
Bölcsek és történeteik: bibliai, talmudista és haszid mesterek
arcképei; ford. Kovács Lajos; Partvonal, Bp., 2007
A Sonderberg-ügy; ford. Tótfalusi Ágnes; Nyitott Könyvműhely, Bp., 2011
„Egyetlen emberi faj sem felsőbbrendű, egyetlen vallásos hit sem alsóbbrendű.
Minden kollektív megbélyegzés téves. Csak a rasszisták teszik.”
/ Elie Wiesel /
Bencs Zsuzsanna