Szociális jelentése; wikiszótár:

1. A társadalommal kapcsolatos (probléma, jelenség, tényező,
körülmény, dolog, tény), amely az egész közösséget érinti,
az emberek közösséghez fűződő viszonyát illeti, abból ered .

3. Hivatalos: A foglalkoztatottak anyagi helyzetével kapcsolatos,
jóléti (intézkedés, probléma, kérdés),
amely főleg a helyzet javítására vonatkozik.

Eredet [szociális < latin: socialis (egyesült, másokkal élő) < socius
(társ < követő) < sequi (követ)]

Kezdetben a szociális munka és a szociálpolitika / személyes vagy
szociális gondokkal küzdő embereknek segítésére létrehozott szervezett
tevékenység,
illetve maga a segítség, amelyet így nyújtanak/ nem volt ketté
választható, évezredek óta gyakorlat az emberek közötti
segítségnyújtás.

Ókor

Az ókori államokban (Róma, Görögország) a szociálpolitika és a
szociális munka a polgárokra, a rabszolgákra és a gyerekekre
irányultak.
A törvények és a különböző egyesületek működésén keresztül valósult
meg a segítés a Kr. e. V-IV. századtól. Ennek formái: egészségügyi
ellátás,
az elemi létfenntartás szükségleteinek biztosítása (élelmezés),
hivatásos orvosok alkalmazása, közfürdők használata, hadi rokkantak
ellátása,
veteránjáradék, gyámság intézménye, adósvédelem.

Középkor

Az állami szociálpolitika gyökerei kezdődtek el, megvalósítói az
egyház, a céhek, a helyi kisközösségek és a földesurak.
Az egyház a tömeges szegénység kezelésére vállalkozott, míg utóbbiak
mikroszinten, az egyén illetve a családok szintjén igyekezett tenni
valamit:
a céhek szükség esetén segélyezték tagjaikat, a földesurak
gondoskodtak cselédeikről. Szerzetesrendek betegápolással, tanítással,
alamizsnaosztással foglalkoznak
(bencések, ciszterciek, ferencesek, jezsuiták, irgalmasok, pálosok). A
középkori szegénygondozásban megjelenik az érdemes/érdemtelen szegény
fogalma,
megkülönböztették azokat, akik tehetnek sorsukról és akik önhibájukon
kívül kerültek nehéz helyzetbe.

XVII-XVIII. század:

Továbbra is a szegénypolitika jellemző, elsősorban a társadalom
perifériájára szorult szegények gondozása zajlik nyílt és zárt
gondozási formában,
kizárólag a létfenntartás szükségleteire válaszolnak az intézkedések.

XIX. század

A modern szociálpolitika kezdete, a gyáripar és a munkáskérdés
megjelenésével megjelenik a társadalombiztosítás,
két fő formája a német és a skandináv modell.

Német modell (Bismarck nevéhez fűződik):

Ez a társadalombiztosítási rendszer segélyezés helyett bevezeti a
jogosultságot, biztosításon alapuló pénzügyi ellátási rendszer.
Érvényesül az ekvivalencia elve: a befizetések megegyeznek a
kifizetésekkel. A jogosultak a munkavállalók, akik korábban
befizettek,
a forrásokhoz a munkaadók is hozzájárultak. A szervezete az
államigazgatástól elkülönített.

Skandináv modell:

Alapelve a szolidaritás. Jogosultak a rászorultak, melyet nem kötnek
feltételhez, kiterjesztik a társadalomra. A társadalombiztosítás
forrása
az adókból táplálkozik, állampolgári jogon jár, az államigazgatás
szerves részét képezi.

Először 1883-1900 között baleseti, betegségi/rokkantsági, és öregségi
biztosítások voltak, később jelentek meg a munkanélküliség elleni
biztosítások
és a családi pótlék. A létfenntartáson túl már az elismert
kockázatokkal szembeni védelem is megjelenik.

Magyarország

1905-ben létrejött a szegénygyám intézménye, a fővárosi szociális
munkások felkeresték a szegényeket és véleményezték a segélyezési
javaslatokat a látogatások alapján.

1912-ben Erődi Harrach Béla]] vezetésével megalakult a Főiskolai
Szociális Telep, ahol közösségi szociális munkát végeztek
előadásokkal,
tanácsadással, munkaközvetítéssel.

A trianoni békeszerződéssel teljes közigazgatási összeomlás
következett be, krízis alakult ki, határ menti kisközösségek, családok
hullottak szét,
elszabadult az infláció, a munkanélküliség, lakáshiányok léptek fel,
nagy lett a migráció. Ezek a problémák nélkülözhetetlenné tették a
professzionális segítést,
a szociális munka ismét az elszegényedés problémájára összpontosított.

P. Oslay Oswald, ferences rendfőnök kidolgozta az ún. Egri normát, a
nyílt szegénygondozás egyik módszerét. Szegény gondozó bizottság
gyűjtötte
és osztotta szét az adományokat, munkalehetőséget biztosítottak a
rászorulóknak, és megjelent a pszichológiai gondozás is.

Csorna Kálmán 1930-ban rendszerezte a szociális munka addigi
tapasztalatait, felvázolta a szociális ellátórendszert életkor szerint
(anya- és csecsemővédelem, gyermekvédelem, felnőttvédelem).

Esztergár Lajos termelőszövetkezeteket hozott létre, ahol a
munkanélküli lakosság aktívan részt vehetett a javak előállításában,
ezzel biztosíthatta önmaga és családja megélhetését.

Az 1930-as évektől a szociális munkában új paradigma hódított, a
családvédelem és a családgondozás. 1940-ben létrejött az Országos Nép-
és Családvédelmi Alap
(ONCSA), mely a családvédelem pénzügyi hátterét biztosította.

Az államszocializmus időszakában az uralkodó ideológia szerint a
szociálpolitika és a szociális munka szükségtelenné vált,
mivel „a népi demokrácia minden tette szociálpolitika”. Megkezdődött a
szociális munka leépítése, beolvasztása az egészségügybe.

A rendszerváltás után megindul a szociális törvényalkotási folyamat:
1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és a szociális
ellátásokról;
1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról.

/forrás: wikipédia /

A szociális ellátórendszer része a társadalombiztosítás.

A társadalombiztosítás a társadalom tagjainak közös kockázatvállalása
alapján működő rendszer, melynek fenntartásához minden
foglalkoztatónak
és jogosultnak bizonyos befizetésekkel, járulékokkal – nyugdíj-,
illetve egészségbiztosítási járulékkal, valamint a foglalkoztatót és a
biztosítottat terhelő járulékok csoportjával
– kell hozzájárulnia

Eddig a múlt, előzmények, változások.

A folytatásban megnézzük mi történik napjainkban.
Hogyan valósul meg, megvalósul e a társadalmi biztonság?

A A SZOCIÁLIS BIZTONSÁGHOZ VALÓ JOG, AVAGY A SZOCIÁLIS HÁLÓ RÉGEN ÉS MA bejegyzés először Fiatalok az Emberi Jogokért-én jelent meg.