2018.06.14. | ENSZ Emberi Jogok, Fiatalok az Emberi Jogokért Magyarország
Olyan világban élünk, ahol be kell zárni az autót, a házat, három
lakat kell a kézitáskánkra, le kell védetni szellemi termékeinket,
nem vihetünk be nagyobb táskát üzletbe, mert azt feltételezik, hogy
lopni fogunk, ahol sötét utcán félő végigmenni.
2018.06.04. | ENSZ Emberi Jogok, Fiatalok az Emberi Jogokért Magyarország
” A bandák Timborban évente több mint 200 halálesetért voltak felelősek,” számolt be egy erről a területről való küldött, aki 2011. óta önkéntes a FEJ-nél. „Miután 300 000 olyan fiatalt kezdtek el képezni az Emberi Jogi Oktatási Program keretein belül, akik korábban iskolai bandák tagjai voltak, az iskolai bandák teljesen megváltoztak. „
2018.06.04. | ENSZ Emberi Jogok, Fiatalok az Emberi Jogokért Magyarország
Nézzünk egy konkrét példát. Magyarországon is vetítették a Kick-ass című filmet Ha/Ver néven. Az első részében Nicolas Gage volt az egyik főszereplő, a második részében „az állati nyomozó” – Jim Carrey.
A harmadik részben…
Nos, a harmadik részben sosem tudjuk meg, ki lett volna a sztárszereplő, mivel a stúdió az előkészületek után egyszer csak bejelentette, hogy a brutális mennyiségű filmletöltés miatt, nem éri meg neki leforgatni a harmadik részt: nincsenek pénzüknél.
2018.06.04. | ENSZ Emberi Jogok, Fiatalok az Emberi Jogokért Magyarország
„Sajtóhírek szerint az éjszaka közepén, a saját otthonából vitték el
azt a fiatalt, aki felhívta a BKK figyelmét az e-jegyrendszer
sebezhetőségére.
Nem azt, aki megrendelte, nem azt, aki megcsinálta, nem azt, aki
jóváhagyta és kifizette, hanem azt vitték el,
aki figyelmeztette a céget a súlyos hibára.”
/forrás: népszava.hu /
2018.05.17. | ENSZ Emberi Jogok, Fiatalok az Emberi Jogokért Magyarország, Gyermekjog
A Fiatalok Az Emberi Jogokért 2016-ban 11 országot érintve tartották meg világtúrájukat, hogy minél több emberrel ismertethessék meg világszerte alapvető jogaikat.
„Az emberi jogok megtagadása kérdésessé teszi az emberi méltóságot.”
2018.05.15. | ENSZ Emberi Jogok, Fiatalok az Emberi Jogokért Magyarország
Egyértelmű, hogy a népességi adatok, a társadalom elöregedése, a
krónikus betegségek előretörése, ami az egészségügyi ellátás iránti kereslet növekedését eredményezi.